Hírek

Közönségtalálkozó Horváth Nikolettával

A szombathelyi Horváth Nikolettát Vakvagányként ismeri az egész ország. Június 28-án a szentgotthárdi Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeumban közönségtalálkozón látták vendégül.

Horváth Nikoletta rendszeres szerzője a Vas Népének. Vakvagány – néha Vakvágány – nevű rovatában életszemléletéről, küzdeni akarásáról, életszeretetéről olvashatnak. Ritka betegséggel küzd, korán elveszítette a látását, néhány éve dialízisre jár. Életéről, gyerekkoráról egykori iskolatársa, a múzeumpedagógusunk, Gueth László kérdezte. Niki gyerekkoráról, iskola csínyeiről és betegségéről is nyíltan beszélt. Állapotát ugyan ő nem tekinti betegségnek, hiszen így is teljes életet él. Sokat köszönhet édesanyjának és barátainak, no meg Lili kutyának. Lilit a találkozóra is elhozta, bár ekkor nem fogta munkára.

Megható történetei elvarázsolták a gotthárdi közönséget is. Nem véletlenül lett 2014-ben egy országos szavazáson az Év Embere.

Két kötete: az Öröm ABC és a Kutyaszív szeretet osztatlan olvasói sikert aratott, amit a helyszínen dedikált a szerző.

A találkozót a Vas Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer támogatta.

További képek a rendezvényről:

Meghívó

Szeretettel várjuk közönségtalálkozóra Horváth Nikolettával

június 28-án, csütörtökön 17 órára a könyvtár felnőtt részlegébe.


Fontos közleményünk

Kedves Látogatóink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy könyvtárunk nyári zárva tartása az alábbiak szerint alakul:

2018. júl. 2 - júl. 20. LELTÁROZÁS

2018. júl. 23 - aug. 3. RENDES ÉVI SZABADSÁG

Nyitás 2018. augusztus 6-án

Júlusban és augusztusban szombatonként ZÁRVA tartunk.

Megértésüket köszönjük!

Mindenkinek kellemes nyarat kívánunk!

Nyári zárva tartás

Fontos közlemény
A könyvtár nyári zárva tartása


Ünnepi Könyvhét

2018. június 7-11. között immár 89. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe.

Ez alkalomból a tavalyi év sikeres könyveiből szemezgettünk.

Sok Szeretettel várjuk a Kedves Olvasóinkat!

Felhívás!

Nehezen boldogul a számítógép használatával?

Akkor itt a helye!


TUTI TURI BULI

Sok szeretettel várunk Mindenkit!

Jöjjenek és válogassanak kedvükre!